Még egy fél év sem telt el, a lány újból visszavitte a gyereket a nagyszülőkhöz Nyíregyházára, ő pedig ismét eltűnt. Az egészségügyben dolgozó nagymama aggódott, mert nem tudta, vajon a kisfiú megkapta-e a kötelező védőoltásokat. – Nagyon nagy körültekintéssel, rengeteg telefonálással megtudtuk, melyik védőoltása hiányzik, s másfél éves korára végül valamennyit beadattuk neki – meséli a nagymama. Később Betti újra felbukkant a szabolcsi szülőházban, ekkor azonban már nem egyedül érkezett. Egy ukrajnai magyar férfit mutatott be üzlettársként, aki az „Iván” becenévre hallgatott. A nagyszülők később utánajártak, s kiderült: a férfi fegyveres rablásért börtönben is ült, s az ország több megyéjében is folyt ellene csalás miatt eljárás.

Az „üzlettárs” a lánnyal együtt kis időre beköltözött a nagyszülőkhöz, s onnan intézték az ügyeiket: hogy mik voltak ezek, az máig nem derült ki a rokonok számára. Birtokukban vannak olyan átutalások, amelyeken a „jobbulást kívánok” megjegyzés szerepel a több tízezer forintos díj befizetése melletti közleményrovatban. Egyik nap pedig egy dühös férfi csengetett a lakásukon, az ukrajnai vállalkozót keresve, aki állítólag tartozott neki. Tört, zúzott, a bútorokat is megrongálta a vita hevében. A nagyszülők ekkor azt mondták: elég volt, kívül tágasabb, nem tartják el a rajtuk élősködő párt.

Az unoka Nyíregyházán maradt, s valamivel csendesebb időszak következett az életükben. – A lányomék időnként megjelentek nálunk, aztán hetekre eltűntek, úgymond üzleti útra. Biztos, hogy voltak Németországban és Svájcban is, ez a telefonhívásaikból is kiderült utóbb, amikor közel félmilliós kifizetetlen számlát hagytak maguk után – mondta a nagymama. Furcsállották azt is, hogy a férfi egyes cégei és lakcíme is egy középiskolába volt bejelentve. A nagyszülők úgy tudják, hogy a férfival szemben több esetben adtak ki elfogatóparancsot hamisítás, bankszámlával való visszaélés bűntettének gyanúja miatt, de minden alkalommal kicsúszott az igazságszolgáltatás kezéből.

Az egyik kárvallott vállalkozó így festette le az őt megkárosító párt: „Lelkiismeret-furdalás nélkül kifosztanak bárkit, akit előtte hamis, hazug ígéretekkel megtévesztenek. Mindig olyan kényszerhelyzetet hoznak létre álságos módon, hogy a kiszemelt kárvallottnak ne legyen más választása, mint hogy a végsőkig finanszírozza az általuk hazug módon kitalált „ nagy” üzleti lehetőséget, no és persze az ő életvitelüket is. Nekik semmilyen jövedelmük már évek óta nincs, abból élnek, hogy kitől mennyit tudnak elcsalni, vagy akár ellopni, bármi áron, hiszen csak így tudják fenntartani magukat. Az a szomorú, hogy már az én történetem után is, jó pár családot tettek tönkre, és még ki tudja hányat fognak még tönkretenni, hacsak a törvény előtt nem buknak le, vagy valaki nem állítja meg őket. (…)Meggyőződésem, hogy a kisfiú nagyon nagy veszélyben van, és kérek minden érintett hivatalnokot, hogy normális ember módjára tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy megmentsék ezt a gyereket. Azért, hogy minél előbb visszakapják a nagyszülők, hogy továbbra is példásan felnevelhessék, mint ahogy eddig is tették. Belegondolni sem merek, hogy milyen sors vár erre a gyerekre, ha ennek a két bűnözőnek a kezében marad. Kijelentem, hogy mélységesen felháborít az, ami ez idáig történt a kisfiúval, és a nevelőszülőkkel. Az illetékes hatóságok hozzáállása minősíthetetlen. Ha egy kis empátia lenne az eljáró, úgymond közszolgákban, minél hamarabb, mindent el kellene, hogy kövessenek annak érdekében, hogy ez a kisfiú normális körülmények között, normális emberek környezetében nőjön fel.”

Később kiderült: az ukrajnai férfi apasági nyilatkozatot tett, s nevére vette a kisfiút. Ekkor ennek a nagyszülők még nem tulajdonítottak nagyobb jelentőséget, de aztán világossá vált számukra, hogy a procedúra része volt a külföldre távozásuk előkészítésének. A gyereket először Nyíregyházáról Budapestre költöztették: egy napon érte mentek a bölcsődébe, és a nagyszülők tudta nélkül elvitték onnan. Évekig nem látták a gyereket. Hosszas utánajárással kiderítették, hogy lányuk Budaörsön bérel lakást, így az itteni gyámhatósághoz fordultak, azt kérve: biztosítsák unokájuk láthatását, Erre egyetlen alkalommal került sor, a hivatal épületében.

– A gyerek zaklatott volt, azt kérdezte, el akarjuk-e lopni őt, mert anyjáék ezzel fenyegették. Kék-zöld foltokat láttunk a lábán, s arcán folyamatosan azt a riadalmat, hogy az „apja” észreveszi, amint csokit eszik. Kétségbe voltunk esve, hogy az unokánk ilyen feszült környezetben él. Ezt követően döntöttünk úgy: kérjük a gyámhatóságtól, hogy a gyereket nálunk helyezzék el, mert itt van nagyobb biztonságban – mondta a nagyapa. A pszichológus szakértő ebben az ügyben az alábbi állásfoglalást adta: „Szakmai tapasztalatom alapján az a véleményem, hogy meglehetősen szokatlan a fennálló viták mellett is a gyermek-nagyszülő kapcsolattartás ilyen fokú ellehetetlenítése, s a szakértői vizsgálattól való teljes elzárkózás a szülők részéről. Ez az információhiány miatt csak további bizonytalanságot és aggodalmat kelt a nagyszülőkben. A gyermek és körülményeinek vizsgálata nélkül azt sem lehet megnyugtatótan eldönteni, hogy fennáll-e a kiskorú veszélyeztetése vagy sem”.

A gyerekelhelyezés megváltoztatásával kapcsolatos iratokat már nem volt kinek kipostázni. Betti és a gyerek az ukrán állampolgárságú férfival együtt eltűnt korábbi lakhelyéről, tetemes lakbérhátralékot hagyva maguk után. Később kiderült: egy németországi városba, a francia határ közelében lévő Offenburgba költöztek. Különös, hogy az illetékes állami hivatalok álláspontja mennyire nem egységes abban: legálisan vagy illegálisan hagyta-e el az országot Zolika. A budaörsi gyámhivatal azt állapította meg, hogy akár az egyik, akár mindkét szülővel hagyta el a gyermek az országot, kell a gyámhivatali jóváhagyás. Ezért felkérték a Budaörsi Rendőrkapitányságot, vizsgálja meg, hogy felmerülhet-e a kiskorú veszélyeztetése bűntettének gyanúja.

– A jogerős határozat ellenére a nagyszülői kapcsolattartási rendet a szülők meghiúsítják. A tényállás tisztázása érdekében a gyámhivatal 2012. szeptember 12-re ügyfélként idézte a szülőket, azonban ők nem jelentek meg. A gyámhivatal megkeresésére a budaörsi szociális és gyermekjóléti központ tájékoztatott, hogy a családgondozó környezettanulmány készítése céljából három alkalommal, eltérő időpontokban – a reggeli és késő délutáni időszakban is – felkereste a család lakhelyét, ám nem sikerült felvennie a kapcsolatot a szülőkkel – fogalmaztak a gyámhivatali határozatban. A közoktatási információs rendszer nyilvántartása szerint Zoltánt beiratták az egyik budaörsi általános iskolába, ám itt azt a tájékoztatást adták, hogy a gyereket egyszer sem látták, s hiába érdeklődtek volna a szülőknél, a megadott telefonszámot senki nem veszi fel. A szülők jogi képviselője később a gyámhivatalt arról tájékoztatta, hogy Zolikát külföldön kívánják iskolába járatni, s az ehhez szükséges lépéseket megtették. Ugyanakkor a külföldre távozást hivatalosan sem az iskolában, sem az illetékes jegyzőnél nem jelentették be. (Szerettük volna megszólaltatni ebben az ügyben a szülők jogi képviselőjét, ám az ügyvéd többszöri megkeresésünkre sem reagált. Így a külföldre távozott családot sem sikerült elérni, ők ugyanis csak az ügyvéden keresztül érintkeznek a hazai hatóságokkal. – A szerk.).

A nagyszülők jogi képviselőjének, Helmeczy Lászlónak is az a véleménye, hogy a szülők évek óta jogellenesen akadályozzák Zolika láthatását. Az ügyvéd szerint a hatóságoknak mindent meg kellene tenniük annak érdekében, hogy biztosítsák a nagyszülők láthatási jogát, ám igazán hatékony lépések nem történtek ebben az ügyben.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvetője szerint a személyek szabad mozgásának alapelve szerint nem tekinthető jogszerűtlennek, ha a gyermek a szülők közös akaratából, velük közösen az Európai Unió valamely tagállamába távozik véglegesen, a gyámhivatal jóváhagyása nélkül. Közlése szerint a minisztérium megkereste a Német Nemzetközi Szociális Szolgálatot, amelynek munkatársai meglátogatták a szülőket Offenburgban. Véleményük szerint a kiskorú szociális körülményei alapján nem tekinthető Németországban veszélyeztetettnek, rendszeresen jár iskolába, ellátásáról a szülők gondoskodnak. Egyben kérték a nagyszülőket, jelezzék, hogy a kapcsolattartást az unokájukkal milyen időközönként és helyszínen kívánják megoldani.

Időközben életjelet adott magáról Betti is, aki a budaörsi gyámhivatal képviselőjének küldött levelében ezt írta: – Szeretném tájékoztatni, hogy postával megküldtem önnek az igazolást a németországi állandó lakcímünkről, és a Zoltán beiskolázását igazoló dokumentumot. Zolika megkezdte általános iskolai tanulmányait a Georg Monsch Schule első osztályában. A nagyszülői láthatási ügyben az illetékességet a Baden-Württemberg megyei offenburgi városi illetékes iroda tudja átvenni, és tovább folytatni.

Megkérdeztem a nagyszülőket, miért nem ültek autóba, s miért nem utaztak el Németországba, hátha ott láthatták volna az unokájukat. Azt mondták, az elmúlt években minden pénzük ráment arra, hogy Zolikát biztonságban, maguk mellett tudhassák. De örülnének minden hiteles információnak, s akár erőn felül is vállalnák az utazást, ha valamelyik hivatal garanciát vállalna arra, hogy az aktuális időpontban találkozni tudnak a gyermekkel. A lányuk ígéreteiben ugyanis már cseppet sem bíznak.