Konfliktuskezelésre kell tanítani

2 perces interjú: Reményiné Csekeő Borbála a Kék-Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmaivezető-helyettese

Rengeteg az olyan gyerek, akinek elvész a bizalma a segítő szervezetekben

– Mennyire jellemző, hogy az elkeseredett fiatalok mernek segítséget kérni?
– Ügyeletünkön már 1993 óta fogadjuk a hívásokat, az eltűnt gyerekek segélyvonalának ingyenesen hívható száma: 116 000. Hetente mintegy húsz, éves szinten több mint ezer olyan hívásunk van, amikor a gyerekek akut veszélyhelyzet, például bántalmazás, titkolt terhesség, családon belüli vagy kortárs erőszak miatt telefonálnak. Gyakoriak a szívbe markoló beszámolók, például szüleik verekedése elől utcára menekülő gyerekekről, eladott kislányról, gyermekotthonból a bántalmazó szülőkhöz visszaszökő fiúról. Legtöbbször 12 és 15 év közötti kamaszok keresnek fel minket, de nem ritka a 7-8 éves telefonáló sem. Míg 2008-ban 33 ezer hívásunk volt, tavaly már több mint 50 ezer, és ugyanebben az időszakban hatszorosára növekedett az elektronikus megkeresések száma.

– Érzelmi támogatáson kívül mit tudnak nyújtani?
– A hozzánk fordulókat segítjük abban is, hogy fel tudják venni a kapcsolatot a rendőrséggel vagy a gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményekkel. Ha a hívó lemond anonimitásáról, akkor a konkrét segítséget is megszervezzük számára. Az Eltűnt Gyerekek Operációs Központot azért hoztuk létre, hogy előmozdítsuk a kicsik szökésével, eltűnésével kapcsolatos szakmai együttműködést, a témában kutatásokat, konferenciákat szervezzünk.

– A rendőrségi adatok szerint a keresett gyermekek többségét legkésőbb néhány hét elteltével megtalálják. Beszéljünk azokról is, akiknek örökre nyomuk vész, mert ők is igen sokan vannak.
– Tavaly tizenkétezer gyerek eltűnését jelentették be a rendőrségen, közülük mintegy ezerhétszázan voltak tizennégy év alattiak. Az eltűntek nagyobb része állami gondozásból, gyermekotthonból, nevelőszülőktől megy el. Úgy tudom, egyharmaduk egy nap alatt előkerül, ám a keresettek csaknem egy százaléka sosem lesz meg. Évente mintegy százhúsz, vagy­is hetente két-három gyermek tűnik el úgy, hogy sosem kerül haza.

– Milyen más alapítványok foglalkoznak még a Kék-Vonalon kívül eltűnt gyermekekkel?
– A témával kiemelten foglalkozó, országosan elérhető civilszervezetet nem ismerünk.

– És egy-egy kampány kivételével a médiában sem kapnak túl nagy hírverést az eltűnések.
– Jó, hogy a családból eltűnő kisgyerekek olykor médiafigyelmet kapnak, de ezek az esetek távol állnak azoktól a történetektől, amikor tizenévesek a szüleik elől menekülnek el otthonról, vagy éveken át vándorolnak intézetből intézetbe. Rengeteg az olyan fiatal, akinek elvész a bizalma a segítő szervezetekben, esetleg prostituálódik, bűncselekmény áldozatává és elkövetőjévé válik.

- Hogyan lehetne jobban felhívni a figyelmet ezekre a veszélyekre, és csökkenteni a szökések számát?
- Átfogó, az okokra koncentráló kutatásokra lenne szükség arról, hogy miért szöknek el a gyerekek, s az így feltárt problémákra kell megoldást találni. Lehet kampányszerűen kommunikálni a csellengés veszélyeit, de hatékonyabbak lennének az átfogó mentálhigiénés, életvezetési programok, amelyek segítenek abban, hogy fejlődjenek a tizenévesek konfliktuskezelési képességei, s ne a menekülést lássák egyetlen kiútnak, hanem tudjanak és merjenek segítséget kérni.