Sokszor az elviselhetetlen légkör a szökés oka

Gyurkó Szilvia, az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) munkatársa ezzel megerősítette a krízisalapítvány és a rendőrség információját, amely szerint a köznyelvben csellengőknek nevezett gyerekek túlnyomó többsége az állami gondozást elégeli meg. Mivel az intézetek jobbára nem zártak, könnyen meg is tehetik, hogy például egy séta után nem térnek vissza. A szökések magas száma egyébként nem magyar sajátosság.

A szakember szerint sokat segítene a helyzet feltárásában és kezelésében, ha az eltűnteket – külföldi példára – „hiányzó” gyermekeknek neveznénk. Ezzel azokra is utalnánk, akiktől meglép a gyerek, és akiknek ebben tagadhatatlan a felelősségük. A kutatásokról szólva Gyurkó Szilvia azt mondta, a hiányzó gyerekek sajnos szép számmal válnak prostitúció vagy más bűncselekmény áldozatává, illetve maguk követnek el bűncselekményt, hogy túléljék a mindennapokat.

Bár családból csak kevés gyermek lép meg, itt fokozott a szülők felelőssége. Legtöbbször az elviselhetetlenné váló légkör miatt hozza meg döntését a gyerek. Főképp arról van szó, hogy nem törődnek vele eleget, magára hagyják a bajával, nem adnak segítséget gondjai megoldásához. Ezért fordulhat elő, hogy például egy titkolt terhesség indítja útjára a kamasz lányt. A szülői elhanyagolás rossz társaságba is sodorhatja, ezért új „barátaiban” talál kapaszkodót. „A gyerekek nem a szokásos szóhasználat szerinti és kreatív kalandvágyból mennek el sem otthonról, sem az intézetből, abban mindig szerepet játszik a felnőttek által teremtett háttér” – figyelmeztetett a szakember. Szerinte ezért lenne helyesebb hiányzó gyermekeknek nevezni őket.

Gyermekrablásról az OKRI munkatársának sincs tudomása, bár hozzátette, ebben értelmezési és jogalkalmazási különbség van hazánk és a legtöbb nyugati ország között. Nálunk a köznyelv a jogellenesen elvitt gyermeket nevezi elraboltnak. Ilyen példa több is akad, jellemzően az eltérő kultúrájú szülők egyike ragadja magához a gyereket, s nem engedi, hogy a másik kapcsolatot tartson vele. Évente nagyjából ötven-hatvan ilyen ügy kerül napvilágra, az egyik például két évvel ezelőtt a sajtó révén jelentős közfigyelmet is kapott. Az úgynevezett gyermekvisszatartás során a legtöbb érintett szülő eszközként használja a közös utódot a másik szülő zsarolásához, lelki gyötréséhez, bár előfordul, hogy éppen a bajtól óvja meg, ami viszont nem mindig bizonyítható.

Tény, hogy az esetek zöme ismeretlen marad, mert a kárvallott apa vagy anya nem fordul a hatósághoz. A helyzetet nehezíti – tette hozzá a szakember –, hogy nálunk a „családi jogállás megváltoztatását” csak nagyon szigorú és ritka kivételeknél mondják ki, a gyermek veszélyeztetésének pedig előfeltételei vannak. Más a gyakorlat például Franciaországban, ahol a gyermeket visszatartó szülőt azonnal körözni kezdi a rendőrség, és tettéért szigorúan meg is büntetik.