Szeretnék felvázolni két folyamatot, amelyek alapjaiban teljesen ugyanazok, csak a környezet más. Az alapja az, hogy a szülők nem foglalkoznak a gyerekükkel, és így vagy úgy a gyerek kívánságai mind teljesülnek, bár azokat egyrészt nem is érdemelné meg, másrészt meg nem kell érte gyakorlatilag semmit sem tennie. Íme a két eset:

1) Sok pénz:

Véleményem szerint a túlzott „megadokmindentnekihogyjóléljen” -felfogás rendkívül rossz hatással van a gyerekekre. Az teljesen igaz, hogy egy pillanatnyi örömforrást tud biztosítani a szülő a gyereknek, mert minden, amit ad, annak a gyerek nagyon örül és eljátszogat vele, vagy használja, vagy örül neki, de semmire sem tudja használni. Az ilyen gyerekek általában szeretetet ilyen formában kapják meg ezektől a családoktól. Tisztelet a kivételnek! A gyerek megszokja, hogy gyakorlatilag mindent megkap, minden meg van neki engedve, különösen nem is kell sokat harcolnia érte, elkényeztetett kis lurkó lesz belőle, aki a dolgok sokasága, az ajándékozás mennyisége, az akaratossága miatt a továbbiakban ezt el is várja a szülőktől. A szülők, tegyük fel, sokat és keményen dolgoztak azért, hogy elérjék ezt az életszínvonalat, de a gyerekük abszolúte rossz irányba fog elmenni, ugyanis nem kapnak erkölcsi nevelést, az egész értékrendjük egy kis bőrpénztárcába beletuszkolható. Ennek következtében ez a társadalmi réteg, amely így bánik a gyerekével, bár gazdag lesz, de emberöltővel később teljesen hülye marad, mert megszokta, hogy nem kell semmilyen erőfeszítés annak érdekében, hogy elérjen, megkapjon valamit. Ez pedig, mondanom sem kell, borzasztóan nagy társadalmi igazságtalansághoz vezet, de ezt már amúgy is tudjuk a kommunizmus alapeszméjéből.

2) Szubkulturális családok:

Itt az a probléma, hogy a szülők nem szeretnek foglalkozni a gyerekükkel. Vagy véletlenül jött a gyerek, vagy akarták, csak a velük való nyűg miatt, amikor már megszületett, hanyagolják őket. Itt kétféle eset létezhet, vagy egyáltalán nem foglalkoznak a gyerekkel, esetleg ennivalót adnak neki, de ezzel ne foglalkozzunk most. És vannak olyanok, akik nem szeretnek foglalkozni velük, de amikor idegesítik őket, vagy nem fogadnak szót, stb, akkor engednek, adnak nekik valami kis cuccot, amivel lecsendesítik őket. Esetleg egy pofont is mellékelnek a meglepetés, engedély mellé. De a lényeg itt is a kis megerőltetéssel szerzett tulajdon. A szülőknek semmilyen értékrendje sincsen, így maximum az értéktelenséget tudják továbbadni. Az előző esethez hasonlóan emberöltő múlva bunkó, éretlen, parasztnépség alakul ki ebben a rétegben.

A felvázolt két esetben a közös, hogy a gyerek mindent megkap. A szülők nem foglalkoznak az anyagiakkal, a gyerekükkel sem. Ebben a két rétegben, ami sokszor fedésbe is kerülhet egymással gyakorlatilag nem létezik a nevelés fogalma. A gyerekeket semmihez semmi nem köti. A dolgokat teljesen könnyen veszik, nem foglalkoznak semmivel. Az elkényeztetettségből nehéz kitörni. Legtöbbször valamilyen teljesen más hatás szükséges ehhez. Nehéz, de nem lehetetlen feladat.

Ha matematikailag megnézzük a dolgokat, hogy ha kezdetben egészen kicsi is ennek a két rétegnek a nagysága a idővel egyre jobban szélesedni fog, még akkor is ha a néhányan felismerik a dolgok értékét, megtanulnak harcolni, elérni valamit.

Ha valaki harcol valamiért, küzd valamiért, akkor az elért, vagy el nem ért cél értéket kreál az erőfeszítésnek. Ezáltal az emberi jellem is fejlődik, és önmaga elé több célt is kitűz, ami további jellemfejlődést eredményez. Nos ez ebben a két rétegben csupán kishányadban jelentkezik. Szar, nem is, mert annak van legalább valamilyen alakja, fos emberek válnak belőlük, és magas százalékban el fogják lepni a földet (vagy már el is lepték). Ez a kulturális hanyatlás természetesen visszaüt az egészre, mert egy idő után nem marad ellátó réteg, és talán elkezdődik egy ellentétes folyamat. Bár addigra szinte visszafordíthatatlanul romlott lesz már ez a világ.

Viszont van egy jó hírem! Tudunk ellene tenni, nem is keveset. Gyerekeinket megfelelően kell, erkölcsösen kell nevelni, hogy tudja, hogy mennyi az annyi. Értékteremtő világot kell bennük építeni, hogy maguk is meglássák az ember tartásának, erkölcsének szükségességét, fontosságát. Talán ez egy jó kezdet lehet a fenti két példa, és ahhoz hasonló eredményező események legyűréséhez. Tegyünk együtt egy jobb világért!