Lelőhely: http://www.talaljuk-ki.hu/index.php/article/articleprint/896/-1/39/Graffiti: jelek a létezésről

Szerző: Barcsi Antal

Publikálás dátuma: 2007.02.25 11:00

A graffitik világa sokak számára nemkívánatos, de legalábbis idegen világ, felfedezetlen földrész. A kívülállóknak nehezen megfejthető, ám mindenütt felbukkanó falfirkák kutatása azonban megkezdődött, és fontos tanulságokkal jár. Tudomást nem venni róla, vagy úgy tenni, mintha nem is létezne: nem lehet.

Ám a graffitik kutatók számára érdekes és tanulságos világa a felületes néző szemében legtöbbször nem más, mint kártékony rongálás, polgárpukkasztás, anarchia. Van azonban néhány olyan dolog, amit ismernünk illik a sarkosabb ítéletalkotások előtt.

Írott jeleket, üzeneteket hagyni – ösvények elágazásain, út menti köveken, várkapukon és kerítéseken, korsókon és más használati eszközökön – évezredes szokás. Az írásos emlékek kutatói értékes részinformációkat nyernek az ilyen jelekből egy-egy adott kor életéről, embereiről.

„Az epigráfia (epigraphia) a klasszikus ókortudomány egyik ága, mely a tartósabb jellegű anyagokba (kő, szikla, épületfal, fém, kerámia, csont, viasszal bevont fatábla) bevésett vagy bekarcolt (fémek és kerámia esetén öntött is) írásos dokumentumokkal, a feliratokkal foglalkozik. Tágabb értelemben ide tartoznak a falfirkák is (graffiti), ámbár ezek sokszor festettek. … Jogi, politikai, vallási, kulturális, gazdasági, történelmi stb. témák kutatásánál nélkülözhetetlen, mivel mindig személyek vannak mögötte, sorsok, örömök, bánatok, tragédiák, diadalok. A felirat egy kor, egyes események tanúja. …Külön nehézséget okozhat a felirat nyelve és az írás módja is. A feliratok jó része nehezen olvasható, nem olyan 'szépek' a betűk, mint az átírásokban. Hiszen minden korban másképp írtak, s a kőfaragó (vagy más) egyéni vonásai sem tűnnek el egy egységes álarc alatt…”

A falfirkák divatja először az Amerikai Egyesült Államok nagyvárosaiban jelent meg, elsősorban ott, ahol a lelakott bérházakat sorban hagyták el a lakók, ahol egész háztömbök váltak üressé, vagy lettek a máshol lakhatáshoz nem jutó emberek menedékeivé. Ott, ahol a legszegényebb emberek éltek, ahol sok volt a munkanélküli, a csellengő gyerek, az idejével kezdeni mit sem tudó fiatal.




A bandába tömörült fiatalok az elhagyott, a lepusztult, a lebontásra ítélt házakat foglalták el, ahol a sok üres fal, az elhagyott terület lehetőséget adott a tehetségesebben rajzolók számára, hogy képeket festhessenek. Ezek a képek ugyanazon folyamat mentén formálódtak, mint az ősemberek barlangképei. Megjelentek bennük a fiatalok vágyai, félelmei, babonái, reményei. Az így születő alkotások egyre monumentálisabbak lettek, illetve egyre kifinomultabbakká váltak. Rohamos elterjedésüket segítette, hogy több formabontó művész felfedezte ezekben az új kornak szóló új üzeneteket, és segítette fotókon megjelentetni ezeket az alkotásokat.

A graffiti divatos lett, a legjobb alkotások helyet kaptak a modern művészetek kiállítóhelyein, és voltak, amelyek műalkotásokká, múzeumi kincsekké is váltak.

A divat őrületes tempóban terjedni kezdett, sokan és sokfelé akarták a világban kipróbálni az önkifejezésnek ezt a módját. Sok alkotó népszerűvé, anyagilag is sikeressé vált, az ő sztárolásuk ismét csak az „alkotói tábor” tömegessé válását segítette elő.

Tudjuk ugyanakkor, hogy Amerikának elege lett e divatból, amikor nem csak az elhagyott és gazdátlan házak falait lepték el a falrajzok, hanem a tulajdonossal nagyon is rendelkező üzleti negyedekben, gazdag polgári környezetben is elterjedtté vált a házfalak és más alkalmas felületek elcsúfítása. A graffiti hazájának is tekintett New York városatyái egy napon megelégelték a házrongálásokat, és drákói szigorúságú törvényt hoztak a „hívatlan művészek” megfékezésére. Azon a tájon pedig nem csak hozzák a törvényeket, hanem következetesen dolgoznak is azok betartatásán. A közhangulat megváltozása, a szigorú büntetések alkalmazása jórészt visszaszorította a falfirkák alkotóit az eredeti alkotóterületekre.

Sokan a történésnek ezt a felét megragadva hivatkoznak arra, hogy a drákói szigor Magyarországon is meghozhatja a hatását. Ezek legalábbis egy fontosabb dolgot felejtettek el: New York ma is tele van elhagyatott és magántulajdonban lévő háztömbökkel, amelyek továbbra is szabad terepei a graffiti szenvedélyes művelőinek. Nálunk nincsenek ilyen nagy, városrésznyi vagy háztömbnyi lebontásra ítélt, elhagyott „alkotói területek”.

Ott sok évtizedes hagyományai vannak az utcai szociális munkának, a hátrányos helyzetbe kényszerült fiatalok -elsősorban civil szervezetek által szervezett, és nem csak az állam, hanem a tőkeerős vállalkozók és magánszemélyek által is erősen finanszírozott és eredménycentrikus, sokoldalú és kiterjedt foglalkoztatásának. A mi tájainkon még az sem vált egyértelművé, hogy a döntéshozók alapvető érdeke és mulaszthatatlan kötelessége minden lehetséges anyagi áldozatot meghozni a menthetetlenül leszakadni látszó rétegek felemelkedési lehetőségeinek biztosítására. Amikor a városaink középületeinek falain mindegyre vissszatérően üzeni e jel: NO FUTURE, akkor érdemes elgondolkodni, hogy ez csak egyetlen festegető huligán üzengetése, vagy csoportos életérzés formába öntése, kétségbeesett jelzés a jövőnélküliség rémképéről. Ezen nem segít, ha nem teszünk mást, csak újra és újra lemossuk vagy átfestjük falainkat.

A graffitik ugyanis nem csak képek, sőt, elsősorban nem azok. Üzenetek, jelzések. Jelek, amelyekkel megjelenítem a belsőmet szorongató mondanivalót.

Jelek, melyekkel megjelölöm az általam lakott terület egy darabját, jelképezve ezzel, hogy lám, létezem, és ide tartozom.

Ezek a jelek ugyanakkor a legtöbbször nem csak egyénieskedő üzenetek. A bandába tömörült fiatalok közös életérzéseit képviselik. Egyes jelcsoportok sajátos logók, melyek a területet lakó csoportok névjegyeinek is tekinthetők. Ezek TEGek, amelyekkel megjelöljük, hogy ez a mi városunk, a mi terünk, a mi háztömbünk, a mi lépcsőházunk.

Egyfajta versenyhelyzetet teremt, ha az adott területen más fiatalok jelei, képei is megjelennek. Ez egy határon túl nem megengedhető, ez arra ösztönzi a csoporttagokat, hogy újra és újra megjelöljék területüket, illetve területük határait. A „tegek” tulajdonosi tudatot is jelentenek egy olyan csoportnak, amelynek tagjai alaposabban talán soha nem élték még át a saját tulajdon lényegét, a gyarapodás érzését, a megszerzett javak birtoklásának élményét.

A graffiti megjelenése és terjedése tehát összetett kérdés, és egyoldalú tiltással, fenyegetőzéssel, erőszakos megoldásokkal nehéz útját állni. Szükségesek megfontolt intézkedések, de önmagában hiábavaló, ha különleges bevonattal látjuk el a legféltettebb épületeinket, amelyekről így könnyebben távolíthatjuk el a falfirkák nyomát.

(Ide illik a történet, amely szerint megkérdezik a csúzlis kisfiútól, hogy honnan szerzi be a nála lévő sok szép, alkalmas kavicsot a lövöldözéshez? Mire a gyerek: Hát kapom a sarki üvegestől…)

Mit lehetne tenni a graffitik terjedése ellen? Mit tegyünk, hogy az iskoláink, a lakóházaink, a műemlékeink szépségét megőrizzük, és ne váljanak üzenőhellyé a vonatkocsik, a troliülések, a liftek és minden, amire csak írni lehet?

Mindenhová és minden esetre érvényes megoldást adni természetesen nincs mód. A lakóterületek, épületek összefirkálása ellen tett hatásos intézkedéseknek viszont minden esetben abból kell kiindulni, hogy melyek azok a legfontosabb motivációk, amelyek a graffitik létrehozását segítik.

Először is: szükség van helyekre, ahol a graffitit alkotók kiélhetik művészi szenvedélyeiket. Nem elég egy kijelölt háztömb, vagy egy fal: lehetőséget kell biztosítani ahhoz, hogy minden lakótömb környékén legyen szabadon festhető falfelület. Minden játszótér mellé, minden park egyik oldalánál javasolható egy kb. 6 m. hosszú és 2,5 m magas betonfal, amelyen szabadon alkothat, aki akar. Ezek a falak megadják az alkotási lehetőségen túl a helyünk megjelölésének vágyát, üzenhetnek egymásnak rajta az egyes csoportok, tulajdonukként vigyáznának rá a terület domináns csoportjait alkotó fiatalok. Biztosítva van egy bizonyos romantika is: nem a rendőrség kikerülése már a cél, hanem a szomszédos területen csoportosulók jeleinek titkos átfestése az igazán bátor tett.

A sajátjukként birtokolt területeken idejüket töltő fiatalok megismerése és motiválása is könnyebb úgy, ha pl. megbízzuk őket egy adott fal és a hozzátartozó terület őrzésével. Az idővel legalizált és elfogadott csoportokkal kapcsolatokat lehet kiépíteni, feladatokkal lehet őket megbízni, a segítségükkel találkozókat-vetélkedőket szervezni, például éppen abban a tárgykörben, hogy ki tud művészibb graffitit előállítani.

És ha megteremtettük a lehetőséget a fiataloknak, hogy divatot követhessenek, kifejezhessék érzéseiket, hogy kapcsolatokat teremthessenek és gondjaik megoldásában részt vállalhassanak, akkor igenis joggal várhatjuk el, hogy ők is tegyenek valamit értünk, elvárásainkért, a környezetük megóvásáért.

És akkor már teljes joggal lehet elvárni, hogy a közterületeket ne csúfítsák el, és akkor már jogosan lehet és KELL követelni és érvényesíteni a törvény szigorát is.

Kizárólag a fiatalok érdekeit is figyelembe vevő módszerek, az egyeztetésre, együttműködésre, az érdekellentétek csökkentésére törekvő stratégiák hozhatnak hosszabb távon is megnyugtató megoldásokat.