Több mint 4500 eltűnt személyt köröz jelenleg a hatóságok kényszeredett hozzáállása is nehezíti.Helyváltoztatással problémát megoldani, életet rendbehozni, kigyógyulni a depresszióból: régi illúziója ez az embernek. Az "eltűnt személy" kifejezés éppen ezért a legtöbbször azt jelenti, hogy az illető a saját akaratából távozott: máshol, máshogyan, de leginkább mással, másokkal akar élni, vagy elindul megkeresni a Kalandot. Ilyenkor új címét nem közli hozzátartozóival. Akcióját ugyanakkor előkészíti: kiüríti postaládáját, bankszámláját, elhozza a télikabátot a tisztítóból, kutyáját a szomszédra bízza. Előfordul, hogy a tárgyak hiányát csak utólag fedezi fel a környezet, mert a távozó családtag apránként elvitte őket a munkahelyére. A   ... 

Az eltűnt személyek e csoportját számos esetben sikerrel kutatja fel a rendőrség, ám az illető továbbra is "eltűnt" maradhat, ha úgy tartja jónak. A rendőrség a bejelentőnek ilyenkor csak a sikeres kutatás tényét közli, a keresett hozzátartozó tartózkodási helyét viszont nem árulhatja el, ha az nem engedélyezi.

Az ötven feletti eltűntek többnyire önmagukat ellátni nem tudó, tudati zavarokkal, leépüléssel küzdő időskorúak; csak úgy elindulnak, maguk sem tudják, hová. ´ket általában terepkutatáson, nagy erőkkel keresik, mert közülük kerülnek ki azok, akik maguktól nem találnak vissza, ami sokszor végzetes.

Az eltűnési ügyekben

a helyi kapitányság jár el;

ha egy hónapon belül nincs eredmény, megyei szinten is átnézik az anyagokat: tippeket adnak, majd visszaküldik az aktákat a helyieknek további két hónapra. Ha ennyi idő sem elegendő, az eljárást lezárják, bár a törvény értelmében a körözést annak sikeréig folytatni kell. Ezért az eltűnt adatai továbbra is szerepelnek az adatbázisban, és fotóját is megjelentetik a rendőrségi magazinokban, de ez minden. A bejelentő mindezt sok esetben nem fogadja el, és úgy értékeli e metódust, hogy a rendőrség lemondott szerettéről. Különösen, hogy a kilencven nap után kézhez kapott határozat egyúttal közli, mikor lehet a családtagot halottnak nyilvánítani (öt év után, egyébiránt). A hozzátartozók azonban élő embert várnak vissza: szerintük aktívan kell kutatni a megtalálásig.

Maga a procedúra államigazgatási eljárás: ez azt jelenti, hogy nyomozás nem, csak adatgyűjtés folyik. Vagyis a szervek körülnéznek az eltűnt háza táján, kérdezősködnek, telefonálnak - de leginkább várnak. E hozzáállás magyarázata az a tapasztalat lehet, hogy az eltűntek nagy része ugyanúgy önszántából kerül elő - különösebb felhajtás nélkül -, mint ahogyan önszántából is ment el. Aki viszont kényszer hatására távozott, azon - ez ugyancsak tapasztalat - a bejelentés pillanatában már senki nem tud segíteni, mint az utóbb általában kiderül.

Az eltűntek egyharmada tizenöt napon belül megkerül, és a továbbbi kétharmad jó része is hallat magáról legkésőbb három hónap múlva. Aki nincs az utóbbiak között sem, az nagy valószínűséggel bűncselekmény áldozata lett.

Az elmúlt évben 216 úgynevezett

NN  -név nélküli!

(név nélküli) holttestet találtak; többségük úgy akart meghalni, hogy ne közvetlen környezete találja meg. Rendőrségi feltevés szerint azzal is hozzátartozóikat akarják bosszantani, hogy igazolványt sem visznek magukkal, hogy az elhagyottak minél később halljanak róluk valamit. Az ebbe a típusba tartozó eltűnt személyeket gyakran oly sok idő múltán találják meg, hogy a testek azonosítása az időjárás viszontagságai, a víz ereje, az állatok támadásai miatt csaknem lehetetlen.

A személyes holmikból is ritkán lehet csak következtetni a halott kilétére. (Például a magukat vízbe ölőkre jellemző, hogy ruháikat akkurátusan összehajtogatják, elrendezgetik, ezzel is időt nyerve; ezeket azonban a legtöbbször széthordják. Büntetlen előéletűeknél ujjlenyomat sem áll a rendőrség rendelkezésre. Sokan úgy válnak közlekedési baleset áldozatává, hogy nincsen náluk nyomra vezető irat.) Évente körülbelül nyolcvan-száz holttestet nem tudnak azonosítani; ezek összlétszáma jelenleg 800 körüli.

Az NN holttestek és a körülbelül ötszázaléknyi még keresett eltűnt személy között feltevések szerint van átfedés; e logika alapján évente tíz-tizenkét olyan eset marad, amelyről kijelenthető: azért nem sikerült hosszú ideig ezen emberek nyomára bukkanni, mert valaki(k) mindent megtett(ek) ennek érdekében. Ezek az esetek a kiemelt eltűnések. Ez csupán minősítés, az ügy kezelésében változást nem hoz. Kátai Elek, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) rendőr alezredese szerint messzebbre jutnának, ha ilyenkor a keresést büntetőeljárásként, legalább vétségi eljárás keretében folytathatnák; ehhez azonban erőszakos esemény alapos gyanúja szükséges. Öt év sikertelen keresés után kérelmezheti a holttá nyilvánítást az, "akinek erre alapos indoka van". (Alapos indok a válási szándék vagy az örökösödési, hagyatéki eljárás iránti igény.) A körözést ezzel nem vonják vissza, az még húsz évig tart. Hogy ez mennyire érdemi kutatás, az persze más kérdés. (Érdeklődésünkre, hogy a szervezett bűnözés elleni törvény részeként tavaly óta már Magyarországon is lehetővé vált tanúvédelem alanyai is e statisztikában kapnak-e helyet, válasznak nem nevezhető, homályos reakciót kaptunk.)

A tizenkét év

alattiakra jellemző,

hogy maguktól nem hagyják el a szüleiket, még rövid időre sem. Az ő fejükben a családi környezet megváltoztathatatlan helyként él. Ha szenvednek is a szülői kíméletlenségtől, el sem tudják képzelni, hogy lehetne másként és máshol is élni. Az e korcsoportba tartozó veszélyeztetett gyerekek inkább ahhoz erősebbek, hogy megváljanak az életüktől, mint ahhoz, hogy elmenjenek.

Az egészen kicsikre kiadott körözés oka többnyire a kiskorú elhelyezésének megváltoztatása; például ha a bírósági végzés ellenére az elvált szülő elviszi nem neki ítélt gyermekét az iskolából, vagy a láthatás után elfelejti visszavinni. Magyarországon három "gyermekrablás" - valójában családi állás megváltoztatása - történt. Farkas Helga nem került elő. Valószínűsíthető gyilkosa már börtönben van - zsarolásért ítélték el. (Magyarországon gyilkossági ügyben még nem hoztak ítéletet emberi maradványok hiányában.) Csapánszky Orsolyát még a nyolcvanas években, Horváth Renátát 1990-ben a Király utcai Halló bár elől vitték el gyermektelen nők; mindketten csak hónapok múlva kerültek elő.

A 12-14 évesekre jellemző, hogy otthoni vagy iskolai sérelem, veszekedés, a vélt felelősségre vonás miatt bosszúból, dühből néhány napig távolról gyűlölik a felnőtteket. Pár napig az utcán, játéktermekben járkálnak, egymásnál alszanak, majd hazamennek. Menekülésük sokszor vészhelyzetet jelez: a szülők rosszul bánnak egymással vagy gyerekükkel. Az ilyen okok miatt eltűnt gyerekek száma változó, pillanatnyilag 120-140 kiskorúról van szó. (Minden évben több közöttük a fiú, mint a lány; későbbi életkorban ez fordítva van.) E gyerekek vagy előkerülnek egy-két héten belül, vagy nem; utóbbi esetekben bűncselekmény valószínűsíthető.

Tavaly két kisgyereket kerestek reménytelenül hosszú ideje. Szathmáry Nikolett testének feltételezett maradványait idén februárban megtalálták (lásd: A város keres egy gyilkost, Magyar Narancs, 2001. március 1.), a bajai Till Tamás hollétéről egyelőre hipotézis sincs: manapság ő az egyetlen, akiről régóta semmi hír, és nincs feltételezhető motiváció sem (lásd Tamás című keretes anyagunkat).

Derzsy Péter rendőr őrnagy elmondta:

a szülők

átalában maguk is nagy erőkkel kutatnak. Mivel joguk van a keletkező írásos anyagot megismerni, szinte irányítják a nyomozást. Nem akarnak a tényekkel szembesülni, sokszor saját reményeiket adják a tanúk szájába. A rendőrség a szülők megnyugtatására igyekszik megtenni az általuk fontosnak tartott lépéseket akkor is, ha nem bízik ezek sikerében; türelmesen meghallgat minden ezoterikust és halottlátót (ők gyakran a felhívások hatására ajánlkoznak), még ki is megy a mondott helyszínre, hátha. A rendőrség nem mondhatja - ha minden jel arra mutat, akkor sem -, hogy a gyerek nincs már életben. Az Interpol segítségét akkor kérik, ha külföldi állampolgárt keresnek, vagy olyan személyt, akinek élnek más országban ismerősei, esetleg külföldre vezetnek a szálak - ez utóbbi inkább kamaszoknál és főként lányoknál fordul elő. Derzsy őrnagy hozzátette: az Interpol is hagyományos módszerrel, rendőrségi körözőlista segítségével kutat. Ha sikerül az eltűnt fényképét tejesdobozon, kólásüvegen megjelentetni, az a család önálló akciójának, alapítványoknak és a cégek belátásának köszönhető.

Tavaly év végén 532 14-18 évest köröztek. E korosztályból leginkább nyáron tűnnek el: tiltott szerelem miatt világgá mennek, vagy barátokkal, bandában akarnak lakni, s nem a kellemetlen szülőkkel. Gyakran játszik szerepet egy erősebb személyiségű barát, barátnő: ketten bátrabbak. És van, hogy otthon valóban tarthatatlanul rossz a soruk.

Az ilyen korúakkal előfordul, hogy felnőtt fogadja be őket, akivel az utcán barátkoznak össze. Ez nem bűncselekmény; ha az újdonsült jóakaró azt mondja: nem tudta, hogy fiatalkorú az illető, nem lehet felelősségre vonni.

Az "intézetisek" fele a gyermekvédelem intézményét inkább a gyermekgyötrés helyszínének érzi. ´k rendkívül befolyásolhatók, kiszolgáltatott helyzetükben számukra minden kecsegtetőbbnek tűnik, mint az utált "zaciba" visszamenni: így az sem állítható, hogy a fiatal kényszer hatására tette, amit tett. Gyakori, hogy a gyerek hazaszökik szüleihez, akik bújtatják. A rendőrség úgy-ahogy körülnézhet a lakásban, ha beengedik, de mivel ez nem nyomozati eljárás, házkutatási parancsuk nincs.

1997-ben a 21 éves P. A. dabasi lakos egy helyi szórakozóhelyen megismerkedett két férfival, akik jól jövedelmező izraeli munkát ajánlottak neki. P. A. szülei tudta nélkül ment el otthonából. Izraelben iratait elvették, egy szobába zárták, ahol akarata ellenére kellett hónapokig a kuncsaftok rendelkezésére állnia. A fiatal lány az Interpol razziája nyomán került vissza az országba.

A kerítők áldozatai gyakran szerény körülmények között élő - emellett naiv - lányok, akik a jobb élet, a külföldi munkalehetőség reményében bíznak meg az alkalmi ismerősökben. Bizonyosra vehető, hogy jelenleg is sok magyar lány van ilyen helyzetben külföldön, bár vélhetően kevesebb, mint más kelet-európai országokból. A megkerült minden esetben nyilatkozik arról, követtek-e el sérelmére bűncselekményt, büntetőeljárás azonban csak abban a meglepően ritka esetben lesz, amikor a gyerek ellene vall "pártfogóinak".

Számos jel utal arra, hogy

a rendőrség nem érzi

kiemelt feladatának az eltűntekkel való bajlódást. Munkája mindig arra épül, hogy valami történt, és ennek fejtik fel az előzményeit. Azzal viszont nemigen tudnak mit kezdeni, amikor a jelzés után nem történik semmi. Az eltűnés bejelentésekor "kezelik a jelenséget": adminisztrálnak. 1996-ban e téren újraszabályozás volt: azelőtt három napot vártak a körözés elrendelésével, addig csak adatokat gyűjtöttek. A változás után a bejelentést követően azonnal ki kell adni a körözést, az adatgyűjtést (telefon a mentőkhöz, őrszobákra, másik lakcímre) pedig, akár a bejelentő előtt, rögtön el kell végezni a tévedések kiküszöbölése végett (például az illető nem tűnt el, csak hozzátartozója nem a megfelelő helyen kereste). A módosításra azért volt szükség, mert az "adatgyűjtési szakaszban" semmi nem történt; ha három nap múlva visszament a bejelentő, onnan kezdhette, mint először, csak ezúttal jegyzőkönyvet is felvettek.

A belügyminisztériumi rendelet módosítása ellenére előfordul: az ügyeletes tiszt nem foglalkozik az üggyel, hazaküldi a hozzátartozót, várjon másnapig. Ezalatt értékes időt veszíthetnek, főként akkor, ha valószínűsíthető, hogy az eltűnt személy bajba kerülhetett. Alapos körülményelemzéssel ugyanakkor megállapítható volna, ki tartozik e csoportba: a szomorú véget ért ügyek tanúsága szerint a tizenkét év alattiak, illetve azok, akik nem készültek távozásra, nem csomagoltak, otthon sem volt konfliktusuk. Ezeket az eseteket már az első pillanattól kiemeltként lehetne kezelni, és átfogó kutatást foganatosítani a helyi helyett. Országos szinten jelenleg csak eljárásjogi szakmai felügyelet van.

Rejtélyes eltűnés volt tavaly

az egri Kiss Gábor esete,

aki fél éve koncertre indult a MÁS Klubba. A rendőrség 72 óra elteltével fogott a kereséshez; odáig jutott, hogy a fiú a klubba már nem érkezett meg. A család által fogadott magánnyomozó találta meg az egyetlen szemtanút, a szemben lévő közért eladóját: nála vásárolt Gábor, s akkor három másik fiatal is volt a boltban. Az eladó nem tudta megmondani, a fiúk együtt voltak-e; mindenesetre a felhívásokra mindeddig nem jelentkeztek.

Kiss Gábort néhány hete Adonynál húzták ki a Dunából. Az édesanya így nyilatkozott a tárgyak azonosítása után: "Kérdeztük az orvost, meg lehet-e mondani, hogy mikor kerülhetett a vízbe. Azt mondta, hogy több hónapja, de maximum öt hónap, és mivel az eltűnése óta eltelt több mint hat hónap és tíz nap, mindenképpen úgy gondoljuk, hogy valahol volt Gábor, ahonnan nem tudott jelezni. Valakikkel volt. Tudjuk, hogy ő nem magától ment el, hisz egész eddigi élete sikerekkel volt tele, komoly tervei voltak. Orvosegyetemre készült, nagyon családszerető gyerek volt, ha tudott volna, biztosan jelzett volna." Van tehát egy olyan idő az eltűnés és a vízbe kerülés között, amiről úgy érzi a család, hogy ha a rendőrség rögtön teljes intenzitással kereste volna, és nem államigazgatási eljárás keretében vizsgálják az eltűnést, hanem bűnügyiben, akkor ezt a gyereket valószínűleg meg lehetett volna találni. "´t már nem lehet visszahozni, de azokat, akik ezt tették, azt a rendőrségnek meg kell találnia. Hogy egy ilyen okos, értelmes fiúnak ilyen kegyetlen halállal kellett elpusztulni. Ez a fiú, az én drága Gáborkám biztos, hogy nagyon sokat szenvedett. A tüdejében vizet találtak. ´ élt, amikor a vízbe került. (...) Iszonyú dolog. Nem is tudom, hogyan fogjuk átélni."

Abban valamennyi rendőr nyilatkozó egyetért, hogy az eltűnt személyek felkutatásával a kevés kiemelt esetet kivéve nem tudnak érdemben foglalkozni. Ahogy Kátai alezredes fogalmazott: "Ezek az ügyek fontos esetektől veszik el az energiát, és csak a formális jelentéseket növelik a dossziékban. Az ügyeletes, aki felveszi a bejelentést, sokszor - megengedhetetlen módon - szokásjog alapján jár el, mert nem ismeri az eljárásjog részleteit, hiszen az marginális terület, nincs köze a nyomozati munkához. A jelenlegi szabályozás nem felel meg az elvárásoknak, passzivitásra kényszeríti az illetékes szervet. Bizalmas adatokat például nem kérhet, csak ha fennáll a minimum kétéves büntetési tétellel fenyegető tett gyanúja."

Budapesten a gyilkossági csoport feladata, hogy átnézze azokat az ügyeket, amelyekkel a helyi erők nem boldogulnak.

"Mutassanak egy hullát, és a legjobb embereimet küldöm oda. Volt olyan év, amikor százszázalékos volt a felderítési arányunk, ez a világon is egyedülálló" - mondta az életvédelmi alosztály fiatal vezetője, Derzsy Péter. "Hozzánk azok az eltűnési ügyek kerülnek, amelyekben a helyiek végképp elakadnak. Ekkor már legalább egy hónap eltelt a bejelentés óta. Ilyenkor mi átnézzük, mire jutottak a kollégák, visszaküldjük azzal, hogy fiúk, ezt és ezt még nézzétek meg. Tavaly hatvanhét ilyen nehéz ügy volt, ezek harmada latens eltűnés, vagyis én mint gyilkosságis ki merem mondani, hogy nem eltűnés, hanem haláleset. Pusztavacson történt például, hogy négy testvér eljött a szüleitől, és beköltözött egy üresen álló kertes házba. Ketten később továbbálltak, egy fiú és egy lány maradt. Nem ismerték őket a környéken, így kezdetben azt sem vették észre, hogy eltűntek, csak két hónap múlva jelentették. A lányt megtaláltuk a kertben elásva, a fiút nem. Véleményem szerint nem is fogjuk, de biztosra veszem, hogy ő is meghalt. Ez mégse több vélelmezésnél, így nem tudunk továbbmenni. Kisebb kapitányságokon, vidéken meg tudják tenni, hogy a gyilkossági esetek mellett gyanúknak is utánamenjenek, de itt, Pest megyében annyi az eset, hogy legalább külön alosztály kellene."

Kempf Zita

Tamás

"A szülőknek tudomásul kell venniük, hogy ez a gyerek nem elveszett, hanem elment otthonról. Az okot kellene kutatni, hogy erre miért kerülhetett sor. (...) Valószínűleg elkésett, és most már pláne nem mer hazamenni. (...) A szülők nem várhatják el tőlünk, hogy csatárláncban, katonákkal fésüljük át az ország teljes területét" - üzente Ferenczi László, a Bács-Kiskun megyei főkapitányság szóvivője a Petőfi Népe című lapban Till Mátyásnak és élettársának, Vörös Katalinnak, akiknek tízéves kisfia akkor már másfél hónapja nem jött haza a gyermeknapi rendezvényről, ahová indult.

Vörös Katalin: Még aznap, vasárnap este nyolckor elmentünk a rendőrségre, de hazaküldtek. Várjunk még, hátha megjön. Hogy várhattunk volna: minden ismerősnek telefonáltunk már, senki nem látta. Kicsi még, tudunk minden barátjáról.

Magyar Narancs: Itthonról indult el?

VK: Itthonról, biciklin. A vadasparkban lehetett aznap lovagolni, oda ment. Volt már máskor is, de legtöbbször valakivel együtt. Az volt a negyedik alkalom, hogy egyedül engedtük el.

MN: A parkban várták őt aznap?

VK: Persze. Van ott felnőtt felügyelet, ismerik is Tamást jól.

MN: Látta valaki útközben?

VK: Csak egy ismerős fuvaros, más nem. Talán nem jutott messzire, azért.

MN: Tehát hazajöttek a rendőrségről, és vártak. Meddig?

Till Mátyás: Percet se vártunk, kerestük 11-ig. Az ügyeletes rendőr azt mondta, nincs emberük, de ha éjfélig nincs meg, azért szóljunk oda telefonon. Hát nem szóltunk, hanem bementünk, azt gondoltuk, rögtön kiküldenek embereket a kutatásra, kutyákkal, egy ilyen kisgyereknél.

MN: Önök már akkor úgy érezték, Tamás nem maga döntött úgy, hogy nem jön haza időben?

TM: Biztos voltam benne, hogy magától nem tenne ilyet. Ismerem a fiamat, megmondtam a rendőrnek, értse meg, ez a gyerek nem csavarog. Elég könnyen barátkozik. Van valami, amivel bármire rá lehetne venni: az állatok. Ha ezzel próbálkozott valaki, lehet, hogy vele ment.

MN: A rendőrség mikor fogott a keresésbe?

VK: Csak három nap múlva, szerdán, mikor már sírva mentem az iskolába, hogy csináljanak valamit. Van egy rendőr anyuka, ő szólt az érdekünkben. Voltak az iskolában, a barátainál, körülnéztek a vadasparkban, de amerre ment a gyerek, az út mentén nem mentek végig, ahogy szerintünk kellett volna.

MN: Úgy gondolja, hogy a rendőrség nem tett meg mindent?

VK: Egyértelmű. Az első hónap után már folyton elhajtották Mátyást. Azt mondták, nemkívánatos személy ott. Mert vitatkozott velük, ha nem értette, miért nem halad a nyomozás, miért nem mennek utána, ha van valami jel. Az első két napban magunk jártuk a környéket, ahogy tudtuk, barátok segítettek. A tűzoltóságtól jöttek, de őket is az iskola kérte meg. A rendőrség csak azt hajtogatta: majd szólunk, ha találunk valamit.

MN: És találtak?

TM: Nem ők. Meglett Tamás biciklije szeptember 17-én. Az ottani tanya tulajdonosa jelentette. Egy fa alatt volt a bal oldalára dőlve. Nem volt az száz méterre se az Ipartelepi úttól, ahol Tamásnak mennie kellett. Ott nem kutattak.

MN: Nem lehetséges, hogy később került oda a kerékpár?

TM: Nem, mert az ottaniak már júliusban látták, de nem jutott eszükbe, hogy ez lehet, amit keresünk. Mindenhol elmondtuk, hogy egy kék kempinggel volt. Aztán egyszer valakinek beugrott.

MN: Voltak a biciklin nyomok?

TM: A kormánya és a pedálja deformálódott valami ütődéstől, de a vizsgálat azt mondja, nem közúti baleset. Ilyesmi nyom az úton se volt. A kormány üreges, a jobb oldali valahol földbe fúródhatott, mert föld maradt benne és a pedálban is. Azt gondoltuk, a földmintát majd összehasonlítják a környező területekéivel, így kiderül, hol történt, ami miatt megszakadt az ő útja.

MN: Mi derült ki?

TM: Azt állítják, ottani anyag, ahol találták, de én láttam, ott tiszta homok volt, ez meg föld. Világosan látszott a különbség. Aznap nem is esett, a homok kipergett volna a résekből. A jelentésben különben is bal pedált emlegetnek, ami ugye felfelé állhatott, mikor eldobták, ha így történt, és nem is láttam benne földet.

MN: Ujjlenyomatot nem találtak?

TM: Azt mondták, ilyen sok idő után nem érdemes keresni. Csak azt nézték, vér van-e. Nem is igen találhattak volna semmit, mert akkora nejlonjuk volt, amibe csak a hátsó kerék fért bele. Úgy vitték el, csupaszon. Nem fogadtuk el a szakértői véleményt, új szakértő kirendelését kértük. Nem hivatalosan tudom, hogy a jelentés elkészült három hete, de minket még mindig nem értesítettek, pedig másra se tudunk gondolni. Nem nagyon jelentkeznek amúgy se, mintha feladták volna. Ha nincs semmi fejlemény, akkor is jó volna időnként átbeszélni a továbbiakat.

MN: Érkeztek bejelentések? Látták Tamást valahol?

VK: Állandóan azt hiszik, őt látják, még innen száz kilométerre is állították, hogy bekéredzkedett ennivalóért. De eddig mindenhová hiába mentünk, sok fiú hasonlít rá. Ezekre a bizonytalan bejelentésekre alapozza a rendőrség, amit mond. Hogy nincs baj, hogy mi szigorúan neveltük Tamást, ezért nem akar hazajönni. De én tudom, hogy bűncselekmény történt, máshogy nem lehet. Kocsival nem ütközött, ez kiderült, de akkor mitől sérült a bicikli? Talán lelökhették róla. Hiszünk benne, hogy jól van, csak nem tud minket értesíteni. Minden jós, akivel beszéltünk, azt mondja, életben van. Csak így lehet, különben akik bántották, a biciklit biztosan megpróbálták volna elrejteni, nem hagyják ott szem előtt, a helyszín közelében.

MN: Kinek a segítségére számíthatnak?

VK: A hatóságokban már nem bízunk, amire eddig jutottunk, magunknak köszönhetjük, meg az embereknek. Többször kértük a polgármestert, járjon közbe, sürgesse meg a dolgokat, de elzárkózott. A Csellengők jó lett volna, de nincs már. (Az Incze Zsuzsa szerkesztette Csellengők és Életjel című műsorokat az MTV 1999 végén levette műsoráról; hat év alatt több mint száz eltűnt megtalálásában volt közvetlen részük az adásoknak - K. Z.) Munkahelyem, a Bajai Duna Kötöttárugyár felajánlott félmillió forintot a nyomravezetésért.

MN: Ilyen esetben a rendőrség is szokott hasonló felajánlást tenni.

VK: Nyitottak egy számlát, de nem jött rá pénz. Nyitottunk egyet mi is, arra is alig.

MN: Az ott Szathmáry Nikolett képe a tévé tetején?

VK: Igen, ő az. Találkoztunk az anyukájával, ő a DNS-vizsgálatot várja, reménykedik, hogy nem Nikit találták meg. Edit adta meg a magánnyomozó számát is, aki foglalkozik az ügyünkkel. Munkadíjat nem fogad el, de a költségeket természetesen meg kell térítenünk. Vettünk két mobiltelefont, a szórólapok nyomtatása is sokba kerül, de főként az utazás, utánamenni a nyomoknak. Nagyon szeretnénk azt is, ha végre feltennék a fotót az Interpol honlapjára, nem értem, mi tart ennyi ideig. Sajnos csak kis boltok vállalják, hogy kiteszik a felhívást a kirakatba, a nagyobb helyeken, ahol többen járnak, nem adnak engedélyt. Azt mondják, ez reklám, fizessünk érte. Az ABC-ben felírtuk néhány gyártó telefonszámát, hátha felteszik a képet a csomagolásra. Nekem vissza kellett menni takarítani, de az élettársam csak a kereséssel foglalkozik; ő ápolási díjjal van itthon, mert az édesanyja fél lábbal él. A terepet nincs értelme kutatni, minden tanyán voltunk, mutogattuk a fényképet. Ma már a megyei kapitányság foglalkozik velünk, úgy tűnik, ők lelkiismeretesebbek. Mégis azt érzem, a bajaiak elvettek egy évet a fiamtól. Most megint reménykedni kezdtünk, mert érkezett egy telefonhívás, ami komolynak tűnik. Külföldről beszél az illető, de ennél többet nem mondhatok, a rendőrség figyelmeztetett erre. Ha tehetném, rögtön indulnék, de nincs miből. Jött még egy levél is, a hátoldalán az állt: Élek.

MN: Gyerek- vagy felnőttírással?

VK: Nyomtatott betűkkel.

Kérjük, akinek módjában áll, járuljon hozzá a keresés költségeihez. Számlaszám: 11773322-12256985 (OTP - Baja). Till Mátyás és Vörös Katalin telefonszáma: 06/20/313-8600. A Duna Televízióban a Szociális és Családügyi Minisztérium, valamint az Országos Bűnmegelőzési Tanács segítségével újra jelentkező Csellengők című műsor kéthetente, keddenként látható. Segélytelefon: 06/80/205-520.

Csinos Bernadett, 20 éves. 2000. május 2-án, az esti órákban távozott pusztavacsi lakásáról, iratait nem vitte magával.

Kertész Zoltán, 51 éves. 1999. december 10-én nyíregyházi lakásáról ismeretlen helyre távozott, tartózkodási helyéről azóta sem tudni.

Orsós Julianna, 17 éves. 2000. január 25-én, 18.00 óra körüli időben kellett volna hazaérkeznie Pécsről máriakéméndi lakcímére. /  k a t a/

Rezsek László, 37 éves. 1998. július 9-én a kórházi kezelést megszakítva ideiglenesen hazaengedték szüleihez Tápiószentmártonra. Onnan másnap, a délutáni órákban visszaindult, de a kórházba már nem érkezett meg. Különös ismertetőjele a hasa két oldalán látható halvány sérvműtéti heg.

Polgár János, 66 éves. 1999. augusztus végén távozott XXI. kerületi lakásáról, azóta ismeretlen helyen tartózkodik.

Kérjük, aki tud róluk, hívja a 112-es telefonszámot!  KÖSZ! ha elolvasod .... a kata ...