2013-09-29 06:15:00

Négy évtized alatt becslések szerint mintegy 10 ezer újszülött tűnt el Szerbiában. A szülők gyanúja szerint az iparszerűen működő gyermekkereskedelem mögött szervezett maffiahálózat áll(t), benne orvosokkal, ápolónőkkel és hivatalnokokkal.

Voltak, akik DNS-vizsgálattal bizonyították igazukat, és az is előfordult, hogy a szülők magánnyomozásba fogtak, és felkutatták eltűnt gyermeküket. A Heteknek nyilatkozó egyik érintett házaspár meggyőződése, hogy a fiuk a mai napig él valahol a világban, de mivel a politika és a hatóságok nem törik magukat, hogy a rejtély megoldódjon, nem látnak esélyt arra, hogy valaha is találkozzanak vele.

„1970. július 26-án születtek az ikreink, két perc különbséggel. Mivel koraszülöttek voltak – hét hónapra jöttek –, inkubátorba helyezték őket. Másnap kaptuk a szörnyű hírt, hogy a két fiú közül az egyik meghalt. Az orvos azt mondta, megszívta magát magzatvízzel” – avat be családi tragédiájába a Szabadkán élő József, aki feleségével, Erzsébettel a mai napig nem érti, miként lehetséges, hogy ha az egyik baba „megszívta magát”, és a tüdejébe magzatvíz került, akkor mégis mindkettő felsírt. Annak idején azonban nem gyanakodtak arra, hogy a kórházban aljas indokból bárki félre akarná vezetni őket. Egyvalami azonban már akkor is furcsa volt a számukra: a kisbabájuk tetemét nem adták ki, mondván, hogy ez nem szokás. Így el sem tudták temetni.

Négy évtized múltán, amikor a szerbiai sajtó elkezdett arról cikkezni, hogy szülők százai-ezrei kételkednek abban, hogy újszülött gyermekük valóban meghalt-e, a ma már nyugdíjas házaspár számára is gyanúsak lettek a haláleset körülményei. Szerintük a fiuk nem halt meg, hanem eladták valaki másnak, és a mai napig él valahol a világban.

Érdekes momentum, hogy „életben maradt” fiuk és nyolc évvel később született lányuk egy alkalommal látni vélte az eltűnt ikertestvért. „A palicsi diszkóba mentek egy buszjárattal, és azt mondták, volt ott egy ugyanolyan fiú, mint a Robi. Kérdeztem, hogy miért nem szólították meg, azt felelték, nem merték” – mondja az édesanya, aki már nem reménykedik abban, hogy valaha is látni fogják az „eltűnt” gyermeket. „Az orvos meghalt, perelni nem érdemes, mert rámenne a házunk is” – jegyzi meg József. Erzsébet pedig hozzáteszi: „Nem is tudnám elképzelni, hogy találkozzak vele, az túl sok volna nekem, lehet, hogy meg is halnék.” 

A szerbiai sajtóban több mint egy évtizede rendszeresen jelennek meg cikkek az eltűnt csecsemőkkel kapcsolatban. A hírek szerint jelenleg 2-3 ezer szülő gyanítja azt, hogy újszülöttjükről hamisan állították azt nekik a kórházban, hogy elhunyt – valójában anyagi haszon fejében eladták őket. Az újságokban és a közösségi oldalakon megjelent történetek kísértetiesen hasonlítanak egymásra. Eszerint a gyermek, vagy gyermekek – sok esetben ikrekről volt szó – szemmel láthatóan egészségesen születtek, ám egy-két nap múlva az orvosok halottnak nyilvánították őket (ikrek esetében csak egyiküket). A holttest azonosítására azonban nem került sor, azt nem is adták ki, a kórház saját hatáskörben „kezelte” a tetemeket.

Az ügyek felgöngyölítését nehezíti, hogy a dokumentációk meglehetősen zavarosak, mind a kórházakban, mind a temetőkben, ahol állítólag elhantolták a testeket. A születési és a halotti bizonyítványon gyakran eltérő családnév szerepel, vagy a nemeket cserélték össze, és ha fel is van tüntetve a halál oka, a papíron nincs hivatalos aláírás.

Az egyik anyuka a Facebookon számolt be arról, hogy 1984 februárjában feküdt be a szülészetre, ahol azt mondták neki, császármetszést kell rajta végrehajtani. A műtét után azonban nem láthatta a csecsemőjét, azt mondták neki, meghalt. A második trauma akkor érte, amikor pontosan egy évvel később levelet kapott a bíróságtól, amelyben felhívják a figyelmét, hogy elmulasztotta regisztrálni február 15-én született gyermekét. Az anyát sokkolta a levél, amely azt a gyanút vetette fel, hogy a gyermek halálát nem rögzítették. Érdeklődésére azonban a városházán csak annyit közöltek, hogy valamit összekeverhettek. Az anya kétségeit csak növelte, amikor tudomására jutott, hogy a műtétet végző orvos elhagyta az országot. Biztosat azonban a mai napig nem tud gyermekéről, aki lassan 30 éves lesz – amennyiben valóban eladták.

Voltak, akiknek sikerült halottnak mondott gyermekük nyomára bukkanni. A Svájcban élő Jovan és Bosiljka Groza például DNS-vizsgálattal bizonyították a gyanújukat, miszerint a szerbiai Kragujevac településen élő Milan Petrovic az ő fiuk. A belgrádi Vuković házaspárnak is szerencséje volt. Ljilja Vuković 1991 októberében adott életet egy ikerpárnak. A két fiú közül az egyiket inkubátorba helyezték, mondván, hogy a szülés megviselte. Másnap közölték velük, hogy a gyermek meghalt, és az orvos arról is meggyőzte őket, hogy a még nagyobb trauma elkerülése érdekében ne nézzék meg a tetemet, és hagyják, hogy a kórház a saját költségén eltemesse. A szülők igyekeztek feldolgozni a történteket. „A névtelenül elhunyt fiunk miatt soha nem gyújtottunk gyertyát. Valahol legbelül mindig éreztük, hogy él” – mondta a férj egy korábban, 2003-ban megjelent interjúban. Amikor az ezredfordulót követően először érkeztek hírek arról, hogy a szülők gyanúja szerint ellopták tőlük újszülött gyermeküket, a Vuković házaspár is nyomozásba kezdett. Miután áthámozták magukat a hiányos dokumentáción, a nyomok elvezették őket egy Nis közelében fekvő, Aleksinac nevű faluba. Az ott élő Bozanic házaspár 1992 elején fogadott örökbe egy fiút, Milost. A helyiek visszaemlékezései szerint, amikor a babát hazahozták, Miroslav és Zorica Bozanic nagy ünnepséget rendezett, mivel nem lehetett gyermekük.

Jovica Vuković és „életben maradt” fia, Nicholas ellátogattak a faluba, megkeresték a Bozanic család házát. „Nagy és szép ház volt, a bekamerázott és bekerített udvaron Milos éppen kosárlabdázott. Amikor megfordult, Nicholas hirtelen felkiáltott: apa, pont olyan, mint én! Erre azt feleltem: fiam, ő a testvéred” – mesélte a férfi. Hozzátette: végül is nem beszéltek az „aranykalitkában élő” fiával, mert úgy gondolta, ez túl sok lenne nekik – és neki is. Később felvette a kapcsolatot a hatóságokkal és Miroslav Bozanic-kal is, ám mindkét helyről elutasították a közeledését. Nyomozásuk során azt is kiderítették, hogy a gyermeküket „hivatalosan” örökbe fogadó család egyik rokona ott dolgozott az érintett kórházban, és a Vuković baba halottá nyilvánítását követően férjével közösen vettek egy autót, és házépítésbe fogtak.

A csecsemőket 15 ezer és 45 ezer euró közötti összegekért vásárolták meg, legtöbbször skandináv országokból vagy Németországból – ezt már Vladimir Cicarevic, az eltűnt gyermekek szüleit tömörítő egyesület vezetője nyilatkozta. A férfi maga is érintett: 2003-ban a kórházban vele is közölték, hogy újszülött fia meghalt, ám a dokumentációban számos gyanús elemet találtak. Ezekkel azonban hiába fordultak az ügyészséghez, ott nem foglalkoztak az ügyükkel. Szerinte az ügyek hátterében egy szervezett maffia áll, amely erősebb, mint a drogkartellek.

Szép is lehet a gonosz

Riasztóan könnyû gyereket rabolni – legalábbis az RTL2 Forró Nyomon címû bûnügyi mûsorában elvégzett „teszt” eredménye szerint. A kedves, barátságos hölgy egy képet szorongatott, amelyen egy kiskutya volt, és azt mondta, kedvence elveszett. Arra kérte kiszemeltjeit – 2 és fél, valamint 14 év közötti gyerekeket –, hogy segítsenek neki megkeresni. A terv bejött, kilencbõl hét gyerek mondott igent, a beavatott szülõk nem kis meglepetésére. Az Országos Rendõr-fõkapitányság szakértõje szerint az a legnagyobb baj, hogy a szülõk nem tudatosítják a gyermekekben, hogy nemcsak a csúnya ember lehet gonosz, az is veszélyt jelenthet, aki éppenséggel kedves. A feladat: gyakoroltatni kell velük a nemet mondást, ha lehet, játékos formában. A beszédet ugyanis hamar elfelejtik.
Magyarországon egyébként évi 1-2 gyermekrablásnak nevezhetõ eset van, de ilyenkor is általában családtagok viszik el a gyerekeket. Viszont elcsalásuk vélhetõleg gyakoribb, mint arról a rendõrségnek tudomása van, mivel a szülõk a sikertelen kísérleteket – amelyekrõl a gyerek beszámol nekik – általában nem jelentik. Ezért az ORFK szakértõje azt tanácsolta, hogy ilyen esetben azonnal értesítsék a rendõrséget akkor is, ha a gyermek ügyesen elkerülte a bajt.

A szervezet az elmúlt hetekben törvényi szabályozást kért, amely alapján büntethetők lennének az elkövetők, és megakadályozhatók lennének a további hasonló esetek. Ennek érdekében aláírásgyűjtést is indítottak – és hogy milyen darázsfészekbe nyúltak, azt jelzi, hogy az elnök halálos fenyegetést kapott.  Slavica Djukić Dejanović egészségügyi miniszter erre reagálva bejelentette, hogy máris megerősítették a szülészeti osztályok felügyeletét a lehetséges csecsemőrablások elkerülése érdekében. A politikus emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban a törvényhozás az ilyen eseteket el nem évülőnek minősítette. „Nincs pardon azokban az esetekben, amelyek az egészség vagy az élet elleni támadásnak minősülnek” – jegyezte meg.

Ennek ellenére Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője (képünkön) nem sok esélyt lát arra, hogy az igazság kiderítéséért harcoló szülők komoly eredményt érhetnek el. „2006-ban és 2011-ben is alakult egy külön parlamenti vizsgálóbizottság, hogy kivizsgálják ezeket az ügyeket. Az utóbbinak magam is tagja voltam. Arra jutottunk, hogy a jogi feltételek adottak ahhoz, hogy ilyen esetek ne történhessenek meg újra, azonban visszamenőleg szinte lehetetlen bármit kinyomozni. A kórházi nyilvántartások eltűntek, sok esetben pedig már az orvosok, nővérek sincsenek az élők sorában, vagy elhagyták az országot” – fogalmazott a képviselő asszony. 

Némi reménysugarat jelenthet, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága tavasszal felszólította Szerbiát, hogy tisztázza az eltűnt csecsemők sorsát. A szervezet egyúttal 10 ezer euró kártérítésre kötelezte a szerb államot annak az asszonynak a panasza kapcsán, aki szerint 1983-ban megszült, majd halottnak nyilvánított csecsemőjét valójában illegálisan örökbe adták.

Hetek / Sebestyén István