Az idős asszonyról napok óta nincs hír, a falu összefogott: csatárláncban kutatják át a kukoricást a Sió-partot a település határában.

Egy terepjáró vezetőfülkéjének a teteje a parancsnoki állás; embermagasságú a kukorica, ráadásul van vagy százhektárnyi belőle az ádándi határban. Erre felé látták utoljára a vasárnap eltűnt Szakál Jánosnét. Két szemtanú szerint piros kötött sapkával a fején megindult a pélpusztai úton, azóta nem adott életjelet magáról.

– A rokonai már az eltűnése után egy órával keresni kezdték; hamarosan bekapcsolódtunk mi is, azóta kollégáim közül többen is csak a kutatásban vesznek részt, azaz róják a végtelennek tűnő kukoricást és a Sió-partot. Keressük a tűt a szénakazalban – mondja a terepjárótetői „hídfőállásról” Lengyel Róbert siófoki rendőrkapitány. Hozzáteszi: különösen nagy erőket vontak össze a csütörtöki kutatásra. Szép számú, kilencven fős a csapat. Siófoki, kaposvári, tabi és balatonföldvári rendőrök, továbbá tűzoltók, polgárőrök és falubeli civilek vagy ötvenen.

– Két nappal ezelőtt szórólapokat kezdtünk terjeszteni a faluban, hogy önkénteseket keresünk a kutatáshoz; a kocsmárosokat, boltosokat megkértük, szóban is terjesszék ezt. Szerencsére sokan megmozdultak, fájós lábú nyugdíjasok is eljöttek, meg olyanok, akik gyakorta járják a mezőt, ismerik a terepet – tájékoztat Pollák Tibor polgármester. – Annak a férfinak a hozzátartozói is itt vannak, aki több mint húsz éve tűnt el Ádándon, hasonló módon elkóborolt és a búzatábla szélében találtak rá aratáskor egy hónap múlva, holtan.

A falubeliek közben vizet hoznak az egyik kukoricatáblát már átvizsgált keresőcsapatnak. Új parancs érkezik a terepjáró platójáról, most a katasztrófavédelem repülőjével együtt folytatják a kutatást (korábban helikopterrel is keresték a nőt). A pilóta minél több éles szemű, a terepet ismerő helybélit kér maga mellé, egyikük maga Pollák Tibor polgármester lesz.

Horváth László őrnagy úgy igazítja el a csatárláncba állókat: a piros sapkára figyeljenek különösen, meg más, esetlegesen elhagyott ruházatra, lábnyomokra.

– Nem tudom elhinni, hogy ha Rózsi néni a kukoricásnak vágott neki, akkor még nem sodorták le az éles levelek a piros sapkáját – hitetlenkedik a már emlegetett terepjáró sofőrje, aki az eltűnt asszony családtagjaként vasárnap óta többször megjárta a kukoricást és a közeli Sió-partot. A szomjukat oltó falubeliek közben arról beszélnek: Szakálné elkeseredésében említette nemrég, hogy nekimegy ő már a Siónak. Valaki tudni véli, hogy éppen ezen a héten vitte volna a családja orvoshoz, szombaton este már nem szólt senkihez, vasárnap meg ugye eltűnt.

Más meg azt bizonygatja: nagyon dolgos asszony, hol a szőlőben lehet látni, hol a csetét gyűjti. Öt gyereke alszik csak órákat vasárnap óta, s várja aggódva a fejleményeket. Az egyik helyi segítő szerint annyi eső esett az elmúlt napokban, hogy a lábnyomokat mind elmosta. Ám nem adják fel. A csapat újra csak nekivág a nehéz, beláthatatlan terepnek, négy nap óta immár sokadszor, de most először ilyen nagy létszámban. Kovács Gyula településőrrel és Pollák Tibor polgármesterrel a fedélzeten gép is száll föléjük.

Lengyel Róbert rendőrkapitány szerint figyelemre méltó a mai világban, hogy megmozdult a fél falu. S hozzáteszi érdekesség képpen: a legrégebben eltűnt személy az illetékességi területükön, aki mindezidáig, már vagy hét éve nem kerül elő, szintén ádándi...

2010. szeptember 2. 17:01 , Legutóbb frissítve: 2010. szeptember 2. 17:54 Fónai Imre