Egyre több gyerek tűnik el Magyarországon. Tavaly több mint 14 ezer esetben nyomozott a rendőrség eltűnt, elveszett fiatalok után. Leginkább állami gondozásból szöknek meg. De az elszegényedő családok gyermekei is veszélyeztetettek: emberkereskedők áldozatául eshetnek. Sokakat külföldre csalnak, prostitúcióra kényszerítenek. Idehaza évente 700 gyereket egy hónap után sem találnak meg. Ugyanakkor a politikai vezetés bagatellizálja a súlyos társadalmi problémát. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.

A csellengő gyerekekről nálunk még mindig sokan azt gondolják: felelőtlen kölykök, s nem törődnek azzal, mennyi gondot okoznak a felnőtteknek. Jól meg kéne őket büntetni.

– Pedig kétségbeesett lépésre szánja el magát az a gyerek, aki az ismerős rossz helyett az ismeretlent választja, és egyedül nekivág a vakvilágnak – mondja Kerpel Éva, aki hosszú évekig a Kék Vonal Gyermekkrízis Központ munkatársa és az eltűnt gyerekeket kereső Missing Children európai szervezet alelnöke volt.

A fiatalok eltűnése Nyugaton is régóta téma: különféle okok miatt tűnnek el, szöknek el a gyerekek, köztük sok a középosztálybeli. Kelet-Európában és idehaza azonban jóval súlyosabb társadalmi problémáról van szó.

– Az eltűnések összefüggésbe hozhatók a rohamos elszegényedéssel is. Egyre több a hátrányos helyzetű család, amely nem tud megfelelően gondoskodni a gyerekekről. A szülők munkanélküliek, depressziósak, reményvesztettek. A gyerekeknek sem az iskolában, sem otthon nem jó. Leggyakrabban mégis az intézetbe került fiatalok szöknek meg. Óriási veszélynek vannak kitéve: könnyen gyerekkereskedők áldozatává válhatnak – állítja Herczog Mária szociológus, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja.

A Szabolcsban, Baranyában vagy a Nyíregyháza melletti nyomortanyákon élő roma fiatalok helyzete a legkilátástalanabb. Eltűnésüket a szülők sokszor be sem jelentik, kerülik a rendőröket. A tizenéves cigány lányok gyakorta a család beleegyezésével hagyják el az otthonukat. Az emberkereskedők meggyőzik a szülőket: a gyerek jó munkához és pénzhez jut külföldön, amiből támogathatja a családját.

Kerpel Éva említi, a Kék Vonal Gyermekkrízis Központnál rengeteg olyan esetről értesültek, amikor magyar fiatalokat alvilági szervezetek kiközvetítettek külföldre.

– Vannak, akiket kényszermunkára fognak külföldi mezőgazdasági telepeken. Még gyakoribb, hogy magyar lányokat szexmunkára adnak el. Nyugat-Európában nagy a kereslet a magyar prostituáltakra, akik úgy mennek ki, hogy nem tudják, milyen borzalmas dolgok várnak rájuk. De az emberkereskedők a hazai intézetből szökött lányokat is megtalálják, elcsábítják. Majd megkérik őket, hogy a barátaikhoz is „legyenek jók”. Fiatal fiúkat is eladnak férfiaknak.

Az „emberárut” főleg Hollandiába vagy Svájcba szállítják, ahol legális a prostitúció. Ha a fiatal még nincs tizennyolc, meghamisítják az adatait. Amszterdam piros lámpás negyedének egyik útját – állítólag – „Nyíregyháza utcának” hívják. Sebhelyi Viktória szociológus kutatása tavaly jelent meg: 120 magyar prostituáltat kérdezett Zürichben. Többségük roma. Szinte bármilyen erőszakot, megaláztatást elviselnek, nem tesznek feljelentést. Bérükből ugyanis átlag három családtagot tartanak el itthon. A lányok sokszor azért is hallgatnak, mert félnek a maffia bosszújától.

Tavaly több mint 14 ezer kiskorú eltűnését jelentették be a rendőrségen; 85 százalékuk intézetis, notórius szökő volt. Egyébként 60 százalékuk egy héten belül meglett. Annál aggasztóbb: évente 700 gyereket egy hónap után sem találnak meg. (Az intézetből szökött gyerekek eltűnését az intézményeknek kötelező bejelenteniük. Őket legalább biztosan keresik.) 

A legnagyobb nyilvánosságot azok a tragikus ügyek kapják, amikor a gyereket elrabolják, nyomtalanul eltűnik. Egy vidéki kisfiú különórára indult, de sosem érkezett meg. Tizenhárom éve várják otthon. Egy másik srácnak fényes nappal a Margitszigeten veszett nyoma, mintha a föld nyelte volna el. Három éve senki nem látta.

Kerepesiné Horváth Katalin, az ORFK alezredese a 168 Órának úgy nyilatkozott: a bejelentést követően húsz éven át kötelesek keresni az eltűnteket. Ha a fiatal elmúlt tizennyolc esztendős, a nyomozás még nehezebb, hiszen az alaptörvény kimondja: minden nagykorút megillet a szabad lakhelyválasztás.

– Hiába sejtjük, hogy az áldozatot meggyilkolhatták, ha nincs rá bizonyíték, nincsen meg a holttest, nem indíthatunk eljárást emberölés miatt – magyarázza a rendőr alezredes.

Lelkes önkéntesek is keresik az elveszett gyerekeket. Tele a Facebook az eltűnt fiatalok fotóival. Külön keresőoldalakat is nyitottak számukra. Kerpel Éva szerint a jó szándékú segítség is kockázatos: – A gyerekek fotóit, személyes adatait csak a szülők és a rendőrség jóváhagyásával lenne szabad nyilvánosságra hozni. De a világhálóra bárki bármilyen képet kitehet. Előfordul, a fiatal már rég előkerült, a neten ugyanakkor továbbra is keresik, amivel állandó zaklatásnak teszik ki őt. Arra senki nem gondol: ezeket az oldalakat az emberkereskedők is figyelik.

Pintér Sándor belügyminiszter többször kijelentette: nálunk nincs gyermekprostitúció. Azaz: a politikai vezetés bagatellizálja a súlyos társadalmi gondokat, kriminalizálja a szegénységet. Ez viszont a legnehezebb sorsú gyerekeket teszi még kiszolgáltatottabbá.

Herczog Mária szerint csakis széle körű szakmai összefogással, prevenciós és utógondozási programokkal kezelhető ez a szörnyű helyzet. Csakhogy a hazai gyermekotthonokban sokszor csupán „tárolják” a gyerekeket.

– Alig van olyan pszichológusból, családvédő, gyermekvédelmi szakemberekből álló team, amelynek lenne kapacitása arra, hogy megvitassa: mi a baja a gyereknek, hogyan lehet segíteni neki. A leghátrányosabb térségekben végképp nincs olyan szociális, gyermekjóléti hálózat, amely az eltűntek utógondozását ellátná. De súlyos problémákkal küzdenek a városokban is. Így aztán sajnos gyakori, hogy a megtalált fiatal újra megszökik, s egyre nagyobb veszélybe sodorja magát.

Az osztrák Natascha Kampusch története világszenzáció lett. Tízéves korában elrabolta egy férfi, s a lánynak nyolc év után sikerült megszöknie a fogságból. Kerpel Éva keserűen jegyzi meg: ha Natascha Kampuscht is prostituáltnak adták volna el, mint sok magyar lányt, már nem élne. Ugyanis ha ezeknek a lányoknak nem sikerül kimenekülniük a szexrabszolgaságból, előbb-utóbb inni és drogozni kezdenek, hogy elviseljék a testi-lelki szenvedéseket. Megbetegszenek, és belepusztulnak. Ők csupán „fogyóeszközök” a nemzetközi emberpiacon.