Tanácsok

1. A szülők felelőssége – nem csak nyaraláskor – az, hogy gyerekeikre vigyázzanak, a kicsiket, akik még nem tudnak magukra vigyázni, soha ne hagyják egyedül.

2. A nyaralás előtt nyugodt, nem félelmet keltő módon kell felkészíteni a gyereket arra, hogy számára addig ismeretlen helyen lesznek, és mit tegyen, ha véletlenül szem elől téveszti a szüleit.

3. Jó, ha a gyerek a nyaralás előtt megtanulja a szülők mobil telefonszámát vagy azt a számot, amin egy felelős személy (pl. nagymama) mindig elérhető.

4. Ha olyan helyen nyaralnak, ahol a gyerek nem beszéli a nyelvet, a gyerek zsebébe, táskájába tegyék bele a szülők elérhetőségét vagy a szállás telefonszámát, esetleg a gyerek csuklójára tett karkötőre írják rá a saját vagy a szállás telefonszámát.

5. Fel kell készíteni a gyereket arra, hogy ha bármilyen okból szem elől téveszti a szüleit, akkor milyen személyektől kérhet segítséget: egyenruhás személyektől, olyanoktól, akik névvel ellátott kitűzőt viselnek (pl. egy bolti eladó), gyerekkel lévő anyukáktól.

6. Ha nagyobb zárt vagy körülhatárolt helyen van a család, érdemes előre megállapodni abban, hogy hol, melyik jól látható, könnyen felismerhető, nem elhagyott helyen találkoznak, ha szem elől tévesztik egymást.

7. A gyereknek meg kell tanítani, hogy soha nem induljon egyedül a szülei keresésére, maradjon ott, ahol szem elől tévesztette a szüleit, ők fognak visszajönni érte.

8. A gyereket meg kell tanítani, hogy idegennel se induljon el a szülei keresésére, hanem kérje azt, hogy maradjanak vele ott, ahol van, mert a szülei oda jönnek vissza érte.

9. A gyerekkel meg kell beszélni, hogy ha véletlenül járművön marad egyedül, akkor egyenruhás vagy névvel ellátott kitűzős személytől vagy gyerekkel utazó anyukától kérje azt, hogy a legközelebbi állomáson vigyék őt a forgalmi irodába. Egyedül ne szálljon le a járműről.

10. A gyereknek – nem csak nyaraláskor – tudnia kell, hogy soha nem szállhat be idegen ember autójába, és ismerős vagy rokon autójába is csak akkor, ha a szüleit előtte megkérdezte.

11. A gyereknek tudnia kell, hogy egyedül, vagy a szülei tudta nélkül nem mehet be senki házába, nyaralójába, szobájába, sátrába, stb. akkor sem, ha olyan személy hívja, akit a nyaralás során már megismert.

12. Ne bízzák a gyereket csak a nyaralás közben megismert, gyerekfelügyeletre ajánlkozó személyre, még esténként pár órára sem, amikor a gyerek alszik, még akkor sem, ha a gyerek tud róla és beleegyezne.

13. A gyereknek – nem csak nyaraláskor – tudnia kell, hogy szabad nemet mondania felnőttnek is. Ha véletlenül egyedül marad, és olyasmit javasolnak neki, ami a neki megtanított szabályoknak ellentmond (pl. hogy gyere, elviszlek az autómmal az anyukádhoz), akkor hangosan mondjon nemet.

14. A gyereknek tudnia, éreznie kell, hogy ha véletlenül szem elől tévesztik, a szülő azonnal keresni fogja, és bíznia kell abban, hogy biztosan meg is találja.

15. A szülő dolga az, hogy a gyerekre vigyázzon. Ha szem elől téveszti a gyereket, és utána szerencsésen megtalálja, akkor ne szidja össze, hanem jelezze, hogy mennyire örül, hogy megtalálta. Ez a gyereknek is jelzés, hogy ő fontos, és jobban fog vigyázni magára.

16. Ha a gyerek játékból, csintalanságból tűnik el a szülei látóköréből (pl. elbújik, amikor nem bújócskát játszanak), akkor újra át kell ismételni azokat a szabályokat, amelyek a biztonságát szolgálják. Ez a fajta játék a szülőnek is jelzés, hogy mi mindenre kell figyelnie, hogy ne tévessze szem elől a gyereket.

További hasznos tanácsokat találtok a Kék Vonal honlapján ahhoz, hogy minél kevesebb gyerek képe kerüljön a tejesdobozokra.

Forrás: Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány